Az életünk egyik legnagyobb titka az emberi kapcsolatokhoz kötődik, legyen az szerelem, barátság, vagy kollegiális viszony. A szocializálódás az emberi lét talán egyik legfontosabb feladata. Meg kell találnunk egymásban a közös értékeket, ám másokhoz is önmagadon keresztül vezet az út. Először önmagadnak kell őszinte szereteted adnod, mielőtt mások irányába fordulnál...
Nekem a titok azt jelenti, hogy saját Univerzumunk alkotói vagyunk. Minden kívánságunk, amit létre akarunk hozni, megjelenik az életünkben. Ezért fontos, hogy mit kívánsz, mit gondolsz, és mit érzel. Mert az valósággá válik.
Egyszer látogatóban voltam egy illetőnél. Egy híres producer művészeti rendezője volt. A lakás minden pontján egy nő csodálatos képeit lehetett látni. Egy meztelen nő volt a képeken, aki folyamatosan úgy csinált, mintha azt mondaná: "Nem nézek rád, nem látlak". "Gondolom szerelmi gondjaid vannak."- jegyeztem meg. "Te valami látó vagy, vagy mi?" - kérdezte a fiatalember. "Dehogy, de a lakás hét pontján látható ez a nő." "Én szeretem ezeket a képeket, magam festettem őket." - hangzott a válasz. "Az még nagyobb baj" - mondtam, "mivel minden kreativitásoddal ezt hoztad létre."
Egy elképesztően jóképű férfi volt, körbenyüzsögték a színésznők a munkája miatt, és nem tudott randizni. "Mit akarsz?" - kérdeztem. "Hát, hetente három nővel randizni." "OK, fesd le magad 3 nővel, és akaszd ki a lakásod három sarkában." - mondtam neki. Aztán 6 hónappal később találkoztam vele Európában. "Na, hogyan mennek a dolgok?" - kérdeztem. "Csodásan! Egyszerűen csak felhívnak. Mindenki randizni akar velem." - mesélte hatalmas mosollyal. "Mert ezt kívántad". - feleltem. De ő folytatta: "Heti három randim van. Harcolnak értem." "Jó neked." - nyugtáztam. "De azért jó lenne megállapodni, házasodni akarok, és szerelmet." - jött az újabb válasz. "Hát fesd meg." - mondtam, hiszen korábban is ez volt a megoldás.
Lefestett hát egy csodálatos, romantikus kapcsolatot. Egy évvel később megházasodott. Nagyon boldog volt, mivel új kérést küldött el. Évekig erre vágyott, de nem történt meg. Kívánsága nem tudott valósággá válni, hiszen énjének egy másik szintjén (a házában) folyamatosan ellent mondott saját magának. Ha az ismeretek birtokában vagy, kísérletezhetsz vele. A kapcsolatokon belül elsőként fontos megérteni, azt, hogy ki szerepel abban a kapcsolatban. És itt nem a partnerről van szó, hanem rólad.
Egy kérdés, amit érdemes átgondolnod: Úgy kezeled magad, ahogy szeretnéd, hogy mások kezeljenek téged? Te vagy saját megoldásod. De nem úgy, hogy "Tessék, a tiéd vagyok, adj többet nekem". Inkább adjál többet magadnak. Legyen időd magadnak adni. És ekkor feltöltekezve érzed magad és kicsordulsz, és te is képes leszel adni.
Tartott ez addig, míg szerelmes nem lettem Lizába. Telt ajkak, kerek csípő, kávébarna bőr, afro-amerikai típus, és ekkor a világ másik fele is szerelmes lett Lizába.
Van benned valami csodálatos! Én pl. 44 éve tanulmányoztam magam. Egyszerűen csak meg akarom csókolni magam! Nagyon fontos, hogy szeretned kell magad. És itt most nem önteltségről beszélek, hanem a saját magad egészséges tiszteletétéről. Ahogy szereted magad, úgy szeretsz majd másokat.
Néha azt mondják, hogy "a munkahelyen annyira negatívak az emberek" vagy "a férfi, akivel élek, annyira mérges" vagy "a gyerekeim annyira aggasztanak" mi pedig azt válaszoljuk: "A téged körbevevő emberek legjobb részére kell figyelned."
Azt javaslom, hogy legyen egy jegyzettömböd, és készíts listát azoknak az embereknek a jó tulajdonságairól, akikkel sok időt töltesz. Lesznek olyanok, akikkel szörnyű a viszonyod. Erőfeszítés kell hozzá, de ahogy arra összpontosítasz, amit szeretsz, ezek az emberek olyanná válnak lassan. Még akkor is igaz ez, ha nem tudsz teremteni az ő világukban, ha olyan hangulatban, attitűdben vannak, ami nem illeszkedik ahhoz a kedvhez, attitűdhöz, amit te érzel velük kapcsolatban. Ilyenkor, ha te arra mész, ők erre mennek. A Vonzás Törvénye ilyenkor nem helyez benneteket egy térbe. Mivel frekvenciátok nem passzol egymáshoz. Ha ismered saját eszközeidet ahhoz, hogy jól érezd magad, akkor senkit nem kérsz meg arra, hogy más legyen annak érdekében, hogy te jól érezd magad. Megszabadítod magad attól a kényelmetlen, lehetetlen érzéstől, hogy irányítanod kell a világot, vagy irányítanod a társadat, vagy irányítanod a gyerekedet.
Te vagy az egyetlen, aki létrehozza a világodat. Senki nem gondolkodhat helyetted. Senki nem teszi meg ezt. Csak te.
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK ► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden angol-szabo-erden.hupont.hu 2. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola ► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu agostyanerdeiiskola.hupont.hu ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678 almaspite.hupont.hu 4. EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA ► A Mandaláknak is lelkül van, megtestesülnek a mi világunkban, hogy segítsenek nekünk, és mutassák az utat oda, ahonnét jöttünk, és ahová visszatérünk. amandala.hupont.hu 5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu ► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha atedontesed.hupont.hu ► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás! albaniakirandulasok.hupont.hu 8. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés ► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól. autoberles-budapest.hupont.hu ► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár autoberlesszekesfehervar.hupont.hu 10. Autóbérlés Győr ► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző. autoberlesgyor.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) ► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz. karacsonyikaktusz.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 6. Védett Föld ► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás) vedettfold.hupont.hu 7. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 10. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad ► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk. hiressegek.hupont.hu 11. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06704272131, 06705556109, 06308944199, szervizkozpont.hupont.hu 13. PRO-SPORT ► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. pro-sport.hupont.hu 14. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 16. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 17. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere ► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371 muanyagablakbudapest.hupont.hu 18. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 19. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban! ► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!! puffinlekvar.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 21. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 22. Pilates Judittal ► A mozgás, melytől 10 alkalom után jobban érzed Magad, 20 után látványosan jobban nézel ki, 30 után pedig ... pilatesjudittal.hupont.hu ► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye ki-suti.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 25. BABAGYŰJTEMÉNY ► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection babagyujtemeny.hupont.hu 26. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu ► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is... pyrrhus.hupont.hu 28. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666 ► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666. agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu 29. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 30. Korrupció az igazsászolgáltatásban ► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt? korrupcio.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 32. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 33. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu 34. Miley Cyrus:) ► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt! crazyladys.hupont.hu 35. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 36. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 37. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu 38. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 39. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu 40. Égi Vándor ► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998. egivandor.hupont.hu 41. GOMBACSÍSZÁR ► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009) gombacsiszar.hupont.hu 42. Bite Fight.hu: Wolf Rieder Klán [W.R] ► Sziasztok! Itt mindent megtalálsz a Wolf Rieder Klánról ami csak érdekel!Ha valami hibát veszel észre csak szolj és megpróbálom orvosolni a problémát.A honlap szerkeztője: Saszta. wolf-rieder.hupont.hu 43. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek ► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István lapfoldiketto.hupont.hu 44. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291 ► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291. utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu 45. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439 ► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu 46. tuti receptek ► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt konyvesrecepteket.hupont.hu 47. Eladópont ► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu eladopont.hupont.hu 48. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142 ► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok. darazsirtasa.hupont.hu 49. Veszélyes fakivágás Budapesten ► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com fakivagasbudapest.hupont.hu 50. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 51. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 52. Rock-gitár ► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!! rock-gitar.hupont.hu 53. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29. ► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT. sat.hupont.hu 54. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés! ► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése! cirkomester.hupont.hu 55. Csak foci ► Az egész foci, semmi más csakfoci.hupont.hu 56. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek ► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt. varak-varromok-kastelyok.hupont.hu 57. ☺Idézetek^^ ► ...ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen :) idezzeteek.hupont.hu 58. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435 ► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás. elektromosbicikli.hupont.hu 59. Varga Géza: A székely rovásírás ► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata szekely-rovasiras.hupont.hu 60. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság ► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés. palotasbt.hupont.hu 61. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző ► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta. botijank.hupont.hu 62. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 63. Naked Light ► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet. sajatidezetek.hupont.hu 64. VICTORY DEKOR ► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem. victorydekor.hupont.hu 65. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 66. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről.. ► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno- thenewgeneration.hupont.hu 67. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu ► Ételek, édes sütemények, sós sütik. mindmegeszem.hupont.hu 69. HIDRAULIKA-PNEUMATIKA SZAKÜZLET Jászberény Javítás kiszállással 0-24 óráig. ► Hidraulika.klíma,szervó,üzemanyag,víz,műszaki,locsoló,tűzoltó tömlők méretre gyártása,javítása.Pneumatikai,hidraulikus elemek,traktor akatrészek beszerzése.Vegyiárú,ragasztó.Munkahengerek javítása rövid határidővel és garanciával. hidraulikamobil.hupont.hu 70. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA ► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk mlotahorg.hupont.hu 71. FC Barcelona ► Folyamatosan bővül... fcccbarcelonaaa.hupont.hu 72. Minden dolog ► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! mindenfajtaoldal.hupont.hu ► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel! szentekelete.hupont.hu 74. Szegedszéli Whitefeet Amerikai Akita Kennel ► Ez a honlap azért jött létre, hogy a teljesség igénye nélkül saját kutyáink által mutassuk be ezt a barátságos,engedelmes,éber,bátor és hűséges kutyafajtát. whitefeetakita.hupont.hu 75. Lakatos Budapest ► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com lakatosbudapest.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!