Abban a pillanatban, hogy helyesen kezdesz gondolkodni, az a valami ott belül, a benned lévő erő, ami nagyobb, mint a világ, feléled, és átveszi életed irányítását, etet, felruház, vezet, véd, irányít, biztosítja az életet, ha hagyod. Ezt biztosan tudom. Szóval itt az ideje, hogy elkezd használni, amit tanultál. Az, hogy mire jutsz, csak rajtad áll. Ne hagyd, hogy kivegyék a kezedből az irányítást.
Nincs egy tábla az égen, amire az Isten felírta a célodat, az életfeladatodat. Nincs ilyen tábla az égen, amire ez van írva: "Neale Donald Walsch, kedves ember, aki a 21. sz. elején él, aki..." vessző, és azután csak annyit kell tennem -ahhoz, hogy megértsem, mit is keresek itt, mi a célom - hogy megtaláljam a táblát, és rájöjjek, hogy Isten mit is gondolt velem kapcsolatban. Ez a tábla nem létezik. Így a célod az, amiről azt állítod, hogy a célod.
A küldetésed az , amit magadnak adsz. Az életed olyan lesz, amilyennek megteremted, és senki nem mond róla ítéletet sem most, sem soha. Sok évembe került mire felismertem, mivel abban a gondolkodásban nőttem fel, hogy van valami, amit tennem kéne, és ha nem azt teszem, akkor "Isten nem örül majd nekem". Amit megértettem, az az volt, hogy az elsődleges célom, hogy örömöt érezzek és tapasztaljak az életemben. Elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amik örömet okoztak. Van egy mondás, "ha nem tetszik, ne csináld".
Öröm, szeretet, szabadság, boldogság, nevetés, erről van szó. És ha, az okoz örömöt, hogy leülsz és egy órát meditálsz istenemre, hát tedd azt. Ha akkor érzel örömöt, amikor szalámis-szendvicset eszel, akkor tedd azt. Amikor a macskámat simogatom, örömöt érzek. Ha kirándulni megyek, az öröm állapotában vagyok, és folyamatosan ebben az állapotban akarok tartózkodni. Amikor ezt teszem, csak annyit kell tennem, hogy tudom, mit akarok és mit akarok megteremteni. A belső boldogság tulajdonképpen a siker üzemanyaga.
Bármi, amitől jobban érzed magad, mindig többet vonz oda magából. Most is azt kapod, amit bevonzottál az életedbe. A te döntéseden múlik, hogy el akarod-e fogadni, fel akarod-e használni, azt, ami jól esik vagy hagyod elmenni, azt, ami nem esik jól. Találj valamit, ami jól esik, ami rezonál a szíveddel.
"Kövesd a boldogságodat, és az Univerzum ajtókat nyit meg előtted ott, ahol eddig csak falak voltak."
Campbell
Joseph Campbell mondta, "kövesd a boldogságodat". Azt hiszem ezek a legjobb szavak, amit valaha ember kiejtett a száján. Ha valaki képes követni a boldogságát, akkor minden más területen követi a bőség, a jól-lét ösvényét. Élvezd te is az életet, mert az élet csodálatos. Varázslatos utazás. Egy másik valóságban élsz majd, egy másik életben. Amikor rád néznek az emberek, azt mondják majd, "mit csinálsz másképp, mint én?"
Hát csak egy dolog más. Az, hogy te a titokkal dolgozol. Aztán mindent tehetsz, vehetsz, minden lehetsz. Az emberek majd felhördülnek: "lehetetlenség ezeket megtenni, birtokolni, megélni".
Valóban egy új kor felé haladunk. Ebben a korban a végső határ nem a világűr, mint az "Űrszekerekben", hanem - az emberi értelem. Látom a jövőt tele határtalan lehetőségekkel, határtalan potenciállal. Ne feledd, hogy az emberi agy potenciális képességének csak 5%-át használjuk. A 100% emberi potenciál a megfelelő nevelés eredménye, ezért képzelj el egy világot, ahol az emberek a teljes mentális és érzelmi képességüket kihasználják. Bárhová eljuthatunk, bármit megtehetünk, bármit elérhetünk. Lássd magad azzal a dologgal, amire vágysz. Minden vallásos könyv ezt mondja. Minden nagyszerű filozófiai könyv, minden nagy vezető, minden valaha élt látnok ezt mondja.
Tanulmányozd a múlt bölcseit. Sok bölcset megemlítettünk ebben a műsorban. Tudod ők, egyetlen dolgot értettek meg mindannyian - megértették a titkot. Most már te is érted. És minél többet használod, annál jobban érted majd. Talán azt gondolod, hogy könnyebb lenne minden, ha ezeket a gondolatokat földi léted első napján hallottad volna. Ha fizikai életed első napján beszélni tudtunk volna hozzád ezt mondtuk volna: "Üdvözlet a Föld bolygón! Nincs olyan, ami ne lehetnél, ne tehetnél meg, ne birtokolhatnál. Te vagy a nagy teremtő. A saját hatalmas szabad akaratodból vagy itt. Indulj el, gondolj arra, amit akarsz, gyűjts tapasztalatot, ami segít abban, hogy eldönthesd, mit akarsz, és amikor eldöntötted, csak gondolj rá. Időd nagy részében adatokat fogsz gyűjteni adatokat, amik segítenek eldönteni, hogy mit akarsz valójában.
De a valódi feladat annak eldöntése, hogy mit akarsz, ezután arra kell majd koncentrálnod, mert ha arra koncentrálsz, amit akarsz, azzal magadhoz vonzod azt. Ez a teremtés folyamata.
"Hiszem, hogy csodálatos vagy, hogy van benned valami fantasztikus. Függetlenül attól, hogy mi történt veled az életben. Függetlenül attól, hogy idős vagy fiatal vagy. Abban a pillanatban, hogy helyesen kezdesz gondolkodni, az a valami ott belül, a benned lévő erő, ami nagyobb, mint a világ, feléled, és átveszi életed irányítását, etet, felruház, vezet, véd, irányít, biztosítja az életet, ha hagyod.
Ezt biztosan tudom."
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK ► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár autoberlesszekesfehervar.hupont.hu 2. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület ► Profi munka, gyári anyagok! autokarpit.hupont.hu 3. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző ► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól. autoberlesbudapest.hupont.hu ► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden angol-szabo-erden.hupont.hu 5. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés ► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár. autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu 6. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés ► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól. autoberles-budapest.hupont.hu ► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha atedontesed.hupont.hu ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678 almaspite.hupont.hu ► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző. autoberlesgyor.hupont.hu ► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás! albaniakirandulasok.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) ► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz. karacsonyikaktusz.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439 ► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu 4. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu 6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 8. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők. ► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám! vajdamariann.hupont.hu 9. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal: ► www.lampaalkatreszek.hu lampaalkatreszek.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 11. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 12. Védett Föld ► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás) vedettfold.hupont.hu ► www.DanisRacing.hu danisracing.hupont.hu 14. Miley Cyrus:) ► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt! crazyladys.hupont.hu 15. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek ► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt. varak-varromok-kastelyok.hupont.hu 16. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 17. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ ! ► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható. csaladivar.hupont.hu ► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310 melikozmetika.hupont.hu ► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499. tuzifabudapesten.hupont.hu 20. Őrbottyán ► A nagyközség Pest megyében, Budapesttől 25 km-re helyezkedik el a Gödöllői-dombság vonulatában. Lakosságának száma meghaladja a 7000 főt. Őrbottyánban található az ország egyetlen harangöntő műhelye. orbottyan.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 22. Pláza mániások ► A plázások mi vagyunk. Kérdezz minket a divatról, stb... plazasok.hupont.hu 23. FC Barcelona ► Folyamatosan bővül... fcccbarcelonaaa.hupont.hu 24. Ma ► Mai nap eseményei, röviden. porkolt.hupont.hu ► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight szabokriszta.hupont.hu 26. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 27. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 28. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 29. Sharon képtára ► Saját készításű képeim, képeslapjaim. Ingyenes képeslapküldési lehetőség. sharon.hupont.hu 30. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567 ► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567 egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu 31. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 32. pamkutya ► van benne két rapper az egyik Béla a másik Pista. van egy rappelő kutya ő a pamkutya kpetike.hupont.hu ► Autóhütő, vizhütő, olajhütő, intercooler javítás - felújítás, aluminium hegesztés, műanyag hegesztés, forrasztás, ragasztás, üvegszálas javítás, szélvédő javítás, szélvédőpolirozás autohutojavito.hupont.hu 34. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén ► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300! termofoldszallitasa.hupont.hu 35. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock, avagy "Úton a Biztos Pont felé" ► Kedves idetévedt Olvasó! Egy ideje belevágtam, hogy átnézzem, összerendezzem eddigi írásaimat, mivel nagyon úgy tűnik túl az 50-en, életem lassan elszalad. Ez a folyamat ma is tart, és csak remélni, tudom, hogy be is fejezem egyszer, amit elkezdtem. solverus-versek.hupont.hu 36. Hostessmunka ► Üdvözlünk oldalunkon ! Elérhető áron vállalunk promóciót,hostessmunkát,országos lefedettséggel.Kérdőívekben címanyaggyűjtésben,ügyfélszerzésben segítünk. hostessmunka.hupont.hu ► WebSite boszi-dani.hupont.hu 38. Pointeur Laser ► http://www.achatlaser.com/ radiobmen.hupont.hu 39. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. attolofot.hupont.hu 40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. bp-festo.hupont.hu 41. Víz,Gáz,Fűtés,Villany és Klíma szerelés! Akció Klíma tisztítás 4.300.-tól ► Gépészeti munkák Non Stop!!!!! Hétvégén is!!Munkaidőben és munkaidőn kívül hívható telefonszám! 0620/514-6495!!!! Email: gepesz83@freemail.hu zolivillany.hupont.hu ► Sziasztok,üdvözöllek titeket a honlapomon.Ezen oldalon foglak titeket tájékoztatni különböző számítógépes játékokról,programokról.Mint például:Battlefield,PhotoBooth stb.!Ezen kívül még tutorialok lesznek,zene bemutatók,vicces képek. magyaridavidoldala.hupont.hu 43. Egy helyen minden ami pihe-puha plüss +36/30-2722096 ► Plüss párnák, szívecskék, plüssállatok,óriásplüssök... plussbolt.hupont.hu 44. A cipingvinekről ► A cipingvinek védett állatok! Támogasd őket pénzel! Ezen az email címen tudsz velünk kapcsolatba lépni: farkasvincekaleb@gmail.com cipingvinek.hupont.hu 45. Kisműhely ► A kíváncsi ránéz valamire és azt kérdi: Miért? Az alkotó megálmodik valamit és azt mondja: Miért ne? borzus.hupont.hu 46. NE HAGYD KI A LEHETŐSÉGET........................ ► VIDA IVAN HONLAPJA ivan.hupont.hu 47. Selyemképek, selyemsálak és kendők ► "Diólevélen halk futam: hat láb, négy recés szárny suhan és két gömbvégű csáp kutat a levél síkságán utat." Weöres Sándor: Bogár (Rejtekadó erdő) hiszekjudit-selyemfestes.hupont.hu 48. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. kaproline.hupont.hu 49. Essen Gyermekétkeztetési Kft. -Étkeztetés,Vendéglátás,Szórakoztatás - ► Étkeztetés - Vendéglátás - Szórakoztatás - Rendezvényszervezés - Kiszállítás Céges, családi, baráti összejövetelek, rendezvények, bálok, lakodalmak szervezése és lebonyolítása essen.hupont.hu 50. Íjászlány ► "Tenger a könny, Tenger a bánat, Tenger a boldogság, ha jól választ a szívünk.Ó, az az arc, Ó, az a szempár, Elkísér mindig, bárhová visz az út." ijaszlany.hupont.hu ► Lehetőség,ami működik mukodik.hupont.hu 52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. kerepes-szerelo.hupont.hu ► Otthonról végezhető Internetes munkák és ingyen elkezdhető nyaralashoz.hupont.hu 54. Hiszek ► Hiszek Egy Istenben, Hiszeg Magyarország Feltámadásában hiszek.hupont.hu ► Természet, napsütés, jó levegő, víz, evezés, tábortűz, fiúk-lányok, sátorverés.Élménygazdag szabadidős programok és rengeteg nevetés! No és a Fekete Gyula!!! tiszatura.hupont.hu ► Itt mindent megtudhatsz rólam és kicsiny falumról, Pósfáról. csokatamas.hupont.hu ► BE WELL ates.hupont.hu 58. Változó világ kommunikációs,kulturális vímányai ► A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk valtozovilag.hupont.hu 59. Bútorgyártás ,egyedi,bútor,egyedi konyha,konyhabútor,minden ami bútor! ► Minőséget reális áron!Bútor,egyedi,konyha,konyhabútor,bútorfrontok,mdfajtók,furnérozott bútorok,mdf bútorok stb... kissbutorstudio.hupont.hu 60. Metin2Star ► ez az oldal 1 ROOT szrver lesz köszi a megértést :) varadikevinsztar.hupont.hu 61. VÉGKIÁRUSITÁS ► NŐI DIVATÁRÚ BESZERZÉSI ÁRON ELADÓ!!! jucusruha.hupont.hu 62. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából ► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket! verseloerintes.hupont.hu 63. Kőművesmunka,hőszigetelés, lakás,házfelújítás ► TELJES FELÚJÍTÁS igazifelujitas.hupont.hu 64. Budapesti pszichológusok elérhetőségei weboldalainak gyüjteménye ► Budapesti pszichológusok , szakszpszichológusok elérhetőségeinek gyüjteménye ,linkekkel budapesti-pszichologus.hupont.hu 65. TUTI HAZAK LAKASOK ELADASA-KIADASA DELPESTEN 1201 Bp. NagysándorJózsef 44. ► http://httpdelpesti-lakas-ingatlancentrummozellohu.mozello.hu ADJA BIZTOS KEZEKBE LAKÁSA ÉRTÉKESÍTÉSÉT! Önnek Garancia, 20 éves tapasztalatunk a piacon. - Fejér Zoltán Ingatlanközv 06309785889 Email: stirlic46@gmail.com tuti-alasok.hupont.hu ► Kérjük minden felelős állattartótól, hogy legyen jó gazda, IVARTALANÍTSON és csak akkor válasszon magának kedvencet, ha arra élete végéig tud vigyázni! kutya-orokbefogadas.hupont.hu 67. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. egyezseg.hupont.hu 68. Lúgos Csepp pH13 ► Csepegtess,ne cipekedj! LUGOS CSEPP PH 13 lugositok.hupont.hu 69. FEHÉR ISTVÁN EGÉSZSÉGVÉDŐ OLDALA ...azoknak, akik tenni is akarnak érte... ► AZ ÉLET EGY NAGY DZSUNGEL. A JÓ HÍR AZ, HOGY ITT MINDEN EHETŐ. A ROSSZ HÍR, HOGY TE IS...MINDADDIG, AMÍG NEM TESZEL ELLENE. algadoki.hupont.hu 70. AVENGED ROSES The Diary of The Staring Girl ► The Diary Of Staring Girl by Kyra Von V "... leírom, mert elmondani nem tudom. Még mindig ott bolyongok reménytelenül a szemeidben, elvesztve magam, keresve téged..." avengedroses.hupont.hu 71. A lélek hatalma ► "Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy...! " alelekhatalma.hupont.hu 72. Dekorációs festés,gyerekszoba díszítés ► Váltsuk valóra gyermekeink álmait... gyeneidekor.hupont.hu 73. H2o egy vízcsepp elég! 3.évad ► Ez az egész a sellők-ről szól vagy is a h2o egy vízcsepp elég remélem tetszeni fog!!!!Szabályok: Ne lopj!!! ÉREZD JÓL MAGAD!!:) TAKÁCS NIKOLAS A LEGJOBB BOCS MUSZÁJ VOLT IDE IRNI!!! B.U.É.K. Mindenkinek!!!:) Frissités 2011-ben is! Bye: Mariann selloklub.hupont.hu 74. Sírkővek és síremlékek tisztitása és inpregnálása olcson!! ► Miért hagyja a legtöbb ember ápolatlanul szerettei síremlékét? siremlekektisztitasa.hupont.hu 75. Sfgame Kódok ► Hogy a játék se legyen unalom..xD sfgaemkood.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!